Nagyon-mediterrán’ házból igazi családi fészek.

A kevesebb sokszor több, ismerjük a mondást. Itthon mégis a legtöbbször olyan otthonokat látunk, ahol sűrűn érzünk túlkapásokat stílusokban. Pedig a évezredes építkezési stílus a Kárpát medencében mindig az egyszerűséget, funkcionalitást tartotta számon.
Egy fiatal család azzal a kéréssel keresett meg minket, hogy egy általuk használtan vásárolt de fiatal házat tervezzünk át számukra úgy, hogy az a mai kor igényeinek megfelelően ésszerűen modernizált, tágas és korrekt ár-érték arányú legyen a beköltözés után is.

Gyakorlatilag a kiindulási alap egy sokszor látott nagyon-mediterrán’ ház volt, melynek csak az alsó részét lakták, a felső szint nem volt kialakítva. Mint sok más esetben is, itt is egy korlátozott anyagi keretbe kellett beleférni s ennek megfelelően tervezni a tereket. A ház alapesetben nagyon sok helyen használta belül a narancssárga falak, cseresznye színű fa pác kombinációt, melyet egy sokkal szélesebb körben használható és időtállóbb szürkével váltottunk fel, így a külső nyílászárók is maradtak az eredetiek, de a ház homlokzati képe, hangulata ezzel a színváltoztatással teljes mértékben megváltozott és letisztult.

Az alap elrendezéseken, a földszinti tér leosztásokon nem sokat kellett változtatni szerencsére, mivel a terek eredetileg is a feng-shui alapján lettek elosztva. A feladat inkább arra irányult, hogy a nagy terek megtartásával olyan tárolókat kialakítani, hogy azok vizuálisan ne legyenek láthatóak, egyben a ház egységesen praktikus, vidám, modern és otthonos legyen gyerekekre hangoltan. Többek között a gyerekek miatt is került bele a rejtett LED világítás a lépcső alsó részébe, hogy éjszaka is biztonságos legyen a nagy villanykapcsolók felkapcsolása nélkül.

A lenti rész a vendégek részére lett kialakítva, s a nappali két részre lett osztva ahol egy időben lehet tévézni és félrevonulva beszélgetni, olvasgatni. A felső szint csak a család részére lett kialakítva, külön gyerek zónával és külön intim szülői szférával.
Ebben a munkában kifejezetten élvezetes volt a tulajdonosokkal való együttműködés. Könnyen és gyorsan ráéreztünk az általuk vázolt stílusra, mely után az ajánlott javaslatokat gyorsan elfogadták, így mindenki időt és energiát spórolt, kiváló végeredménnyel.

Fiatalok, vidámak, haladnak a korral, értik a mai kor technikai vívmányait és kellő érzékkel építik be a szükséges opciókat a felesleges, trendi dolgok elhagyásával. A végeredmény pedig egy olyan otthon lett, ahol imádnak lakni, a kis gyerekek már az első napokon is birtokba vették a saját szobáikat, otthonnak tekintették s kiválóan alszanak az első naptól kezdve.
A család véleménye a Danicával való együttműködésről:

“Kifejezetten élvezetes, konstruktív volt az együttműködés. A jó hangulat, vidámság végigkísérte a munkát, az általunk megfogalmazottak maradéktalanul át lettek ültetve először a koncepciótervbe, majd ez formát is öltött. Mindvégig megvolt a közös hullámhossz, működött  a kémia, Danica kiválóan összefogta a különböző szakmunkákat az egységes hangulat, látványvilág megvalósításának érdekében.

Visszagondolva, jó buli volt az egész. J “

Tervezők: Kovács Danica